Balotaszállási Táltos Általános Iskola

...ahol öröm a tanulás

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Nevelőink Földes Ferenc

Földes Ferenc

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 25
ElégtelenKitűnő 

Földes Ferenc 1966-2011.

Földes FerencA tanár bácsi emlékét úgy is őrizzük, hogy nem töröljük őt a nevelők névsorából, s változatlan formában hagyjuk azt, amit magáról közzé tett.

Emlékére a család Földes Ferenc Díjat alapított, melyet először a 2011-12-es tanév záró ünnepségén adunk át.

"1990-ben költöztem Balotaszállásra, feleségem - aki akkor még menyasszonyom volt - után. Pedagógusházaspárként itt kívántunk letelepedni. Furcsa volt az első itt töltött tanév, hiszen akkor tapasztaltam meg, hogy Balotaszálláson a szakmám hivatásom is kell legyen, hiszen ezt csak így lehet és érdemes csinálni. Rengeteget tanultam az akkori igazgatótól - Fehér Géza bácsitól -, büszke vagyok rá, hogy dolgozhattam a vezetése mellett. Kezdetben magyart, éneket, technikát, később testnevelést, történelmet, manapság informatikát is tanítok. Mindennapos feladatommá vált az iskolai kórus, később a citerazenekar vezetése. Meggyőződésem, hogy manapság a falusi iskola menedék lehet a szülőknek gyerekeknek egyaránt. Menedék, a mai értéktelenné avanzsált világban. Ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban veszünk részt osztálytalálkozókon, s itt látni igazán, mit tudtunk adni a balotai gyerekeknek. Meggyőződésem, hogy egy nagy városi iskolában sohasem ismerheti a nevelő a gyerekeket annyira, mint egy kicsi "falusi" iskolában. Célom az, hogy ne érezze a balotai gyerek soha, hogy hátrányt szenvedett, amiért egy ilyen kicsi iskola adta az alapokat a szakmához, érettségihez. Ha nem Balotaszállásra jöttem volna dolgozni, sohasem élem át azt az élményt, ami egy színjátszónapon, egy márciusi ünnepségen, egy népzenei versenyen átéltem. Itt találkoztam ezekkel, s hihetetlen sokat kaptam. Ebből igyekszem a gyerekeknek minél többet visszadni."

Related Articles
 

Látogatóink száma

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa926
mod_vvisit_counterTegnap1027
mod_vvisit_counterAktuális hét6770
mod_vvisit_counterMúlt hét7154
mod_vvisit_counterAktuális hónap20024
mod_vvisit_counterMúlt hónap32448
mod_vvisit_counterÖsszesen461739

Jelenleg(20 perce): 23
IP címed: 38.107.179.238
,
Mai dátum: máj. 20, 2012

Mai videónk


A pontos idő

Naptár

május 2012
H K SZ CS P SZ V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Aktuális

Sze máj. 23 @08:00 -
A kihívás napja Zsana
Szo máj. 26
Gyermeknap